A 'klasszikus' évek: 1974 - 2000
A modern(?) elektronikus, számítógépes zenéről innen beszélhetünk.
1974
Az Autobahn (1974) hozta meg a Kraftwerk nagy áttörését és alapozta meg őket a modern számítógépes zene úttörőiként.
A fő szám (Autobahn), több mint 22 perces, egy kísérlet volt összekapcsolni a monotonitást és egy hosszú autóút unalmasságát. A szám egy szerkesztett változata elérte a UK és a US Top 10-et.
Ebben az évben kapja a stúdiójuk a KlingKlang nevet és kezdenek komolyabban is foglalkozni a saját stúdióval.
fel.
1975 - 1977
1975-ben Klaus Roeder távozása után Karl Bartos csatlakozott a csapathoz, aki novemberben már részt vett a Radioaktivität album elkészítésében, ami a légtérben található rádióhullámok hangásán, hangjain alapul. A Radioactivity (angol verzió) 1976. januárjában jelenik meg. 1975-ben újra kiadják a 'Ralf und Florian' lemezt az Autobahn nagy sikerének köszönhetően.
1977. első negyedévében aztán egy másik nagy sikerű album jelent meg: 'Trans Europa Express'. Ebben az évben nem koncerteznek.
Ezek az utóbbi munkák nagyban befolyásolták az akkori angol 'újhullámos' generációt, úgy, mint például a Human League, Tubeway Army (Gary Numan), Depeche Mode, OMD, míg David Bowie állította, hogy csodálója az együttesnek.
fel.
1978 - 1983
1978. március 29-én tűnt fel először a 'Die Roboter' a német tévében és mutatkozott be a közönségnek. Április 7-én jön ki a 'Die Mensh Machine' album és beköszönt a robotos korszak. Ez egy teljesen sikeres egyesülése volt a vizuális és hallásra alapozott pop-rock zenének, ami eddig készült. A 'The Model' kislemezük 1982-ben elérte a UK toplista csúcsát és szintén sláger lett a 'Neon Lights' és a régebbi 'Showroom Dummies'. Ez a lemez meghatározza az összes további munkát és stílust.
Ekkortájt építették ki teljesen a KlingKlang stúdiójukat, teljesen felszerelve zenegépekkel.
1981-ben a 'Computer World' album témája a számítógépek szerepe a jövőben. Ez óriási siker volt, ennek is a 'Pocket Calculator' című száma, amelyikben Ralf énekel, hogyan tud az ő számológépe zenélni... Ez a szám későbbiekben kedvenc koncertszám lett, ahol is a tagok a színpad szélén játszottak és megengedték a közönségnek ugyanezt. Másik sláger a 'Computer Love' lett. Elkezdték a nehéz 'Computer World' sikeres koncert sorozatot, turnét.
1981. augusztus 14 és 15-én első alkalommal látogattak hazánkba és mindjárt két egymás utáni napon játszottak a Kisstadionban.
A 'Computer World' folytatásaként akarták elkészíteni a Technopop albumot, ami nem került kiadásra. Habár elkezdték, dolgoztak rajta, de ez a munka többször félbe lett szakítva különböző okok miatt (egyik emlegetett fő ok: Ralf-nak volt egy kerékpáros balesete, olyan súlyos volt, hogy két napig feküdt kómában(?), egy hétig (?) kórház) és ezek eredményeként törölték az egészet. Később szerepelt az 'Electric Cafe' lemezen ez a számlista. Erről egy szám sem került ki befejezve, még bootleg kiadásban sem (annak ellenére, hogy ez utóbbit többen állítják).
1983-ban a Breakdance című filmben hallható 'Tour De France' került kiadásra, amelyet már a Technopop lemezre elképzeltek, és a témája az azonos nevű kerékpárverseny.
fel.
1984 - 2000
Az 1986-os 'Electric Cafe' album sokaknak csalódás volt, valószínű a jóval erősebb, keményebb hangzás miatt. Több video is készült a számokról. A megjelenés után Ralf és Florian csendben maradtak, az együttes körül elcsendesedett, 'leült' minden.
1990. februárban, az egy hónappal korábban kilépett Wolfgang Flür helyett Fritz Hilpert lépett be, akivel a csapat Olaszországban négy koncertet ad (Flür később megalakítja a Yamo-t). Új lemez ígérete - ebben az évben semmi nem lett belőle... Augusztusban Karl Bartos távozik (1992-ben megalakítja az 'Elektric Music'-ot).
A legjobb, legismertebb számok 1991. júniusában a 'The Mix' című dupla lemezen lettek kiadva újra komponálva, újra keverve, főként a táncos popzenei piacot megcélozva. Júliusban Fernando Abrantes érkezik Karl helyett, majd ő helyette is Henning Schmitz jön augusztusban.
1991. november 29-én a csapat a kevésbé sikeres 'Mix Tour' keretében a Budapest Sportcsarnokban fellép.
1992-ben koncert a Greenpeace mozgalom keretében a Sellafield-i atomerőmű ellen. Ebben az évben a Kraftwerk a Doepfer reklámjához adja a nevét.
1993. májusában a 'Klang Art' fesztiválon a 'Man Machine' ismét feltámad... persze nem felejtkeznek el a Sellafieldi akciójukról sem...
1994. nyarán a Quasimidi bejelenti, hogy a Kraftwerk jónéhány Quasar típusú szintetizátort állít szolgálatba... 1995-ben levédik a 'Klangwerk' nevet...
1996-ban elkészül a hivatalos honlap. ( http://www.kraftwerk.com )
1997. nyarán egy meglepő fordulattal élő fellépésre szánták el magukat, amit elég nagy nyilvánosság kísért. Ez volt a 'UK's Tribal Gathering' (törzsi gyűlés). A 'Tribal Gathering'-et követően még két koncertet adott a zenekar: október 16. Linz és október 18. Kalsruhe. Utána egy kisebb világturnét kezdtek el 1998-ban. Ezeken a koncerteken sejteni lehetett egy új lemez megjelenését, három új szám el is hangzott (csak az 'Expo 2000' kerül kiadásra később, amely viszont nem volt hallható...), de mégsem lett belőle album a rajongók bánatára.
1998-ban Ralf és Florian a 30 éves fennállásukat ünneplik... 'szűk világturné'...
1999-ben újra kiadták a Tour De France kislemezt (kiterjesztett CD formában). Az Expo-ra egy jingle-t komponálnak (400ezer márkáért...).
1999. novemberben bemutatják az új robotokat, új stílus ígérkezik. Még nagyobb meglepetésként érte a rajongótábort az 'Expo 2000' kislemez decemberben, teljesen új szám, ismét új lemez ígéretével kecsegtetve. A régi dallamforma nem jellemző a korábbiakra, sokan itt is csalódtak. A KlingKlang csendben maradt, egy videóanyag elkészült új stílussal, továbbra is semmi nyilvános megjelenés, interjú.
Ez már nem a hagyományos Kraftwerk? Vajon innen hogyan tovább?
« Korai évek (1968 - 1973) / Legújabb korszak (2000 - ) »